A Nemzeti Stratégia („Nemzeti stratégia a kábítószer-probléma visszaszorítására”) megvalósítása 2000-ben indult el, amely tíz évre kiterjedően fogalmazta meg a kábítószer-probléma kezelésére vonatkozó célkitűzéseket és feladatokat. A Nemzeti Stratégia 2009-ben lejárt, ez pedig új szakmai feladatokat eredményezett: elengedhetetlenné vált a korábbi Nemzeti Stratégia szakmai értékelése, és emellett szükségessé vált az értékelés tapasztalataira épülő új stratégia kidolgozása is.
 
Fontosnak tartottuk, hogy az új Nemzeti Stratégia megfogalmazásában mind a szakemberek, mind pedig az érintettek szempontjai, észrevételei érvényesüljenek. Az új Nemzeti Stratégia koncepciójának bemutatása mellett abból a célból hoztuk létre ezt a honlapot, hogy a látogatók maguk is véleményezni tudják az új Nemzeti Stratégiát, így értékes hozzászólásaik révén egy olyan dokumentum szülessen meg, amely a kábítószer-problémával és annak kezelésével kapcsolatban lévők minél szélesebb körének szempontjait is figyelembe veszi.
 
A honlapról különböző szakmai dokumentumokat tölthetnek le. Az „Előzmények” menüpontban olvashatják el a 2000 és 2009. között érvényben lévő Nemzeti Stratégiát, továbbá a Nemzeti Stratégiához kapcsolódó, cselekvési terveket összefoglaló három kormányhatározatot (1036/2002. [IV. 12.], 1129/2004. [XI. 24.], 1094/2007. [XII. 5.]) is. Az oldalon megtalálhatják az Európai Unió és az ENSZ aktuális drogpolitikai dokumentumait is. Az „Értékelés” menüponton belül olyan dokumentumokat találhatnak, amelyek 2000-2009 között érvényben lévő Nemzeti Stratégia értékelésével kapcsolatosak. Az egyik egy holland intézet, a Trimbos Instituut által megvalósított, a Stratégia félidős értékeléséről készült összefoglalója (Matra Project), emellett letölthetnek két , a Nemzeti Stratégia egészére vonatkozó értékelési dokumentumot is: az egyiket az EgészségMonitor Kutató és Tanácsadó Nonprofit Közhasznú Kft. készítette, a másik pedig egy az addiktológia területén dolgozó jeles szakemberek által írt tanulmányok összegző kötete („Drogpolitika számokban”). 

Az Országgyűlés 2009. december 15-én 198 igen, 146 nem szavazat és 4 tartózkodás mellett elfogadta az új drogstratégiáról szóló, kormány által benyújtott általános indítványt. Az „Új Nemzeti Stratégia” menüponton belül letölthetik "A kábítószer-probléma kezelése érdekében készített nemzeti stratégiai programról szóló 106/2009. (XII.21.) OGY határozatot", illetve az ennek alapjait képező szakmai dokumentumokat is: a "Nemzeti Stratégia a kábítószer-probléma visszaszorítására 2010-2018" című dokumentumot, ennek egy rövid összefoglalóját, továbbá az új stratégiához tartozó mellékleteket is.

Az időközben már lezárult társadalmi vita idején ez a felület kínált lehetőséget arra, hogy az oldalra látogatók saját véleményükkel járuljanak hozzá az új stratégia kialakításának folyamatához. A korábban tett hozzászólásokat ebben a menüpontban lehet megtekinteni.
 

 

Módosítás: ( 2010. január 25. hétfő, 12:26 )